Tájékoztatás a Kormányzati Szoftverlicenc-gazdálkodási Kft. (KSZG) 2021. február 16-ai alapítása óta elért eredményeiről

Tisztelt Érintett Szervezet!

 

Kérem, engedje meg, hogy a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (DKÜ) tulajdonában álló Kormányzati Szoftverlicenc-gazdálkodási Kft. (KSZG) 2021. február 16-ai alapítása óta elért eredményeiről röviden tájékoztassam.

 

A KSZG magasszintű kompetenciákat építettet ki a 6 legnagyobb – a magyarországi licenc forgalom több, mint 80%-át adó – gyártó (Microsoft, Oracle, IBM, SAP, VMware, Micro Focus) tekintetében. A KSZG-nél gyártónkként dedikált szakemberek állnak az érintett szervezetek rendelkezésére, akiket közvetlenül megkereshetnek, illetve akikkel konzultálhatnak a bonyolultabb, licenceket érintő ügyekben. A KSZG így 2022-ben már közel 60 szervezetnek, több milliárd Ft értékű licenc és szolgáltatás beszerzéséhez nyújtott segítséget. Együttműködési megállapodás keretében átfogóbb, bonyolultabb kérdések megoldásában is támogatta KSZG a legnagyobb felhasználókat, többek között a Magyar Államkincstárt és a NISZ Zrt.-t is.

 

A KSZG Kft. ezen kívül a gyártókkal olyan stratégiai megállapodásokat köt, amelyek alapján a korábbi évekhez képest előnyösebb feltételekkel, jelentős kedvezmények mellett tudnak az érintett szervezetek a DKÜ, mint központi beszerző segítségével licenceket beszerezni. Az Oracle-lel és az IBM-mel már megszülettek a megállapodások, míg másokkal folyamatosan zajlanak. Az IBM és az Oracle stratégia megállapodás egységes induló általános árengedményként 25 % végfelhasználói minimum árengedményt biztosít, amely tovább növelhető; mivel – a korábbi évek gyakorlatától eltérően – a viszonteladók kötelesek az árengedményt teljes mértékben tovább adni a végfelhasználóknak.

 

Számításaink szerint a jelenleg érvényben lévő, a fenti gyártókat érintő keretmegállapodások kimerüléséig a megtakarítás mértéke a 2,5 milliárd Ft-ot közelíti. Célunk, hogy valamennyi érintett keretmegállapodás megkötése előtt mindegyik jelentősebb gyártó vonatkozásában a KSZG rendelkezzen ilyen megállapodással, így a kedvezmények az érintett szervezetek számára mind szélesebb körben elérhetőek legyenek.

 

További hír, hogy „HANA” átállás szakmai előkészítésére, amely az SAP a jelenleg használt vállalatirányítási szoftverét váltja, a KSZG külön munkacsoportot hozott létre a legnagyobb felhasználókkal. A munkacsoport tagjai: Magyar Államvasutak Zrt., Magyar Fejlesztési Bank Zrt., Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., Magyar Posta Zrt., MVM Energetika Zrt., MVMI Zrt. A közös munka során felkészítő anyag, road map és útmutató is készül annak érdekében, hogy az érintett szervezetek szélesebb körben is fel tudjanak készülni az átállásra és optimalizálni tudják a kiadásaikat.

 

Számításaink szerint az átállás közös stratégiájának kidolgozásával 50-100 milliárd Ft megtakarítást érhetünk el kormányzati, illetőleg összköltségvetési szinten.

 

Üdvözlettel:

 

DKÜ Zrt. és KSZG Kft.

Megszakítás